3 Sep 2016

de rég

jártam erre. Pedig aztán mindenféle van, de csak a jóról írok. Esik az eső. Akkora a szárazság, mint a ház, a jövő héten is nyár lesz, de végre ma ősz van, esik, öntözzön jól, mert végre beindultak az én dáliáim is. Amíg bent tettemvettem és hallgattam az esőt, az ember a sufniban tett fel nekem egy polcot, és hallgatta az esőt. A sufnit egy nagyon erős szél elvinné, de a borostyán nagyon erősen tartja, még. Gondolunk már a nyaralásra, elővettem a kisebbik nagybőröndöt, meg is telt csak olyannal, amit másnak viszünk, pedig tényleg nem viszünk semmit, és a tulipánhagymákat bele se tettem, jut eszembe. Aztán meg izgalom van, mert beleszerettünk egy lakásba, főváros, belváros, parketta, ami mindig is a legfőbb szempont volt, na meg az igazi ablakok, nem műanyagból, nagy szeretettel és gondosan hozta rendben a még tulajdonosa, nagyon kedves lány, jó lenne nekünk, rajta vagyunk, de rajtunk kívülálló okok is közrejátszhatnak, pl. ha megjelenik egy készpénzes vevő, na azzal nem tudjuk felvenni a harcot. Esetleg ha valakinek höntörög felesleges jópármillió, itt szóljon. Nagyon látom, hogy a miénk az a hely, de ha mégsem úgy lesz most, akkor úgy lesz máskor.

No comments: